A szinglik
párkapcsolatra vágynak, a tartós kapcsolatban élők egyéjszakás kalandokról
álmodoznak. A friss házasok gyermekeket szeretnének, a sokgyerekes családok
nyugalmat és csendet. A külföldön élő magyarokat honvágy gyötri, a hazai
pályakezdők külföldre költöznének. Hétközben a hétvégét várjuk, szombaton meg
nem tudunk mit kezdeni magunkkal.
Mennyire van jelen az
elfogadás és az öröm az életünkben? Mennyire érezzük küzdelmesnek
napjainkat?
A folyamatos létharc
és elégedetlenség feszültséget gerjeszt.
A „soha semmi sem elég jó”
állapotból való kilépéshez először a dolgokhoz való viszonyulásunkon érdemes
változtatni.
A megváltó boldogságot várhatjuk a lottóötöstől, de negatív hozzáállásunkkal
egy egzotikus szigeten is csak panaszkodnánk. Egy idő után már
elviselhetetlen lenne a hőség, arról nem is beszélve, hogy nem lehet rendes
személyzetet találni ezen a nyomorult helyen.
Mi lenne ha egyszerűen
megelégednénk azzal, AMI VAN?
Ha a szürke hétköznapokat
képesek lennénk nyaralásnak felfogni, egyből értékesnek tartanánk életünk
minden pillanatát. Csak a robotpilótától kellene visszavennünk az irányítást!
Amikor kényszernek
érzünk valamit, gondoljunk arra, hogy mi választottuk, mi döntöttünk úgy.
Ez nem passzív beletörődést
jelent, hogy „nekem csak ennyi jutott”, hanem az ellenállás, feladatását.
Megnyugvást hoz, ha már nem szegülünk ellen annak, amit éppen csinálunk.
Az elfogadással teret
adunk a változásnak, kitárjuk az ajtót az új lehetőségeknek.
„Teérted hajtok, hogy
mindened meglegyen.”
Amíg megélhetésből
vagy mások eltartásáért dolgozunk, gyakran kesergünk,hogy kevés az éves
szabadság. A kényszerből végzett munka ugyanis szabadságvesztés. Ellenben ha
hivatásunknak élünk, az maga a szabadság. Már az is sokat segít, ha a munka
mellett szánunk időt hivatásunk megtalálására. Első lépésként lehet ez egy
kurzus, amit mindig is szerettünk volna elvégezni. Az sem baj, ha eleinte pénz
nem keresünk vele. Így már a napi munkára is másképp tekintünk, hiszen a tandíjat
teremtjük elő vele.
„Nem akadt jobb
nekem, ezért vagy mellettem”
Ha a tökéletes társa vágyunk, először váljunk tökéletessé. Addig érjük be
azzal, AKI VAN.
Ha kapcsolatunk döcögős és ellaposodott, nem kell feltétlenül
partnert cserélni.
Gyakran már apró figyelmességekkel is színt vihetünk bele. Szívből jövő
ölelés, simogatás, kedves szavak - ezek kis dolgoknak tűnnek, de
csodát tehetnek! Többet érnek, mint egy drága ajándék. Az együtt töltött idő
minőséget egymásra figyeléssel, gyengédséggel javíthatjuk.